Tíz

 [Részlet Martin Gregory naplójából]

Október 4., szerda

Reggel 10 – A háziasszonyom, Mrs. Lombardi egy nagydarab, kapzsi nőszemély apró, fekete, állandóan fürkésző szemekkel, segített kivinni a másik ágyat a szobámból. Azt mondtam neki, hogy egy íróasztalnak kell a hely. Siránkozott persze, de én kerek perec kijelentettem, hogy vagy az ágy marad vagy én. Arra is megpróbáltam rávenni, hogy vigye el a paravánt. Ezzel már túl sokat kértem, ellenkezett, nincs hol tárolnia. Amint kiment a szobából, összehajtottam azt a vackot, és a fal mellé támasztottam, az ágy helyére. A helyiség most egészen lakhatónak tűnik.

Ma este kevésbé vagyok feszült, nagyrészt Somerville-nek köszönhetően. Nem kérdés, hogy jobban érzem magam, amióta mindent elmondtam neki. Úgy tűnik, őszintén hisz nekem, ami igazi megkönnyebbülés. Különös, hogy tegnap még a hideg rázott tőle. Lassan kezdem azt hinni, hogy az első benyomásom, amikor úgy éreztem, mintha már ismerném valahonnan, végül is beigazolódott. Persze, gondolom, ez csak annyit jelent, hogy valamilyen erős kötelék van kettőnk között, ami csak jót jelenthet. Különös módon most a külsejét is másként látom, habár még mindig nincs kialakult képem az arcáról. Amikor elárulta, hogy hipnoterapeuta, természetesen az első dolgom volt megvizsgálni a szemét: szürkés-sárgás árnyalatú, kis pettyekkel. Semmi igazán drámai. Bár S-nek van egy meglehetősen zavarba ejtő szokása: leejti a szemhéját, miközben beszél, mintha már-már az elalvás határán lenne – aztán hirtelen tágra nyitja. Mint egy gyík vagy valami ilyesmi.

Gondolom, eddig elkerülhettem a tekintetét, vagy nem is figyeltem igazán. Lehet, hogy ennyi az egész. Most már van szeme.

Megkérdeztem Heyworth-öt a hipnózisról: azt mondta, semmi okom az aggodalomra. Ő maga is alkalmazza az eljárást bizonyos klinikai esetekben. Így ismerte meg Somerville-t. Mindketten tagjai az Orvosi és Fogorvosi Hipnoterapeuták Amerikai Egyesületének.

Heyworth hírekkel szolgált Annáról. Azt tervezi, hogy néhány hétre Bécsbe költözik az anyjához. Bili természetesen támogatja. Könnyen lehet, hogy az egész az ő ötlete volt, bár ezt nem volt hajlandó beismerni. Azt hiszem, én is támogatom. Jót tehet neki, ha elmegy egy időre. Csak a dolog módja nem tetszik… úgy érzem, mintha a hátam mögött szervezkednének. Amikor felvetettem, hogy esetleg találkoznék Annával egy kis időre, mielőtt elutazik, Heyworth annyit mondott: „Jobb, ha nem!”

Kapja be! Meg fogom kérdezni erről Somerville-t.